Október van. A hazai civil szervezetek már megismerték az idei év adózóinak szándékát, rendelkezésük értelmében adóforintjaikból odaítélt támogatási összeg nagyságát., értékelik az elmúlt 1%-os kampányidőszakban kifejtett kommunikációs munkája hatékonyságát. Elemzi mi volt jó, mely elemeken szükséges javítani.
Az értékelési időszak egyben felkészülést jelent a következő évre, azon belül az 1%-os kampány megtervezésére, a szükséges erőforrások megteremtésére, támogatók, szakmai partnerek megnyerésére. A marketing munka a nonprofit szektor számára is napi tevékenység kell legyen, hiszen az NCA (Nemzeti Civil Alapprogram) által is ösztönzött célok egyike, hogy az adózók, adományozók részéről odaítélt összeg évről-évre növekedjen. A hatékony kommunikációs tevékenység egyre lényegesebb kérdés a nonprofit szervezetek saját megítélésében is. A TCK (társadalmi célú kommunikáció) területén való térnyerésüket fontosnak tartják, ehhez azonban szakmai kapcsolatokra, anyagi forrásokra van szükségük.
A Nemzeti Civil Alapprogram második évében CivilKomP "Civilek a kommunikációs pályán" címmel a Parlamentben rendezett konferencián 2004. október 8-9.-én második alkalommal találkozott a civil közélet. Az idei rendezvényen 257 regisztrált szervezet részéről 350 résztvevő hazai és határon túli nonprofit intézmény képviselője megelégedésének hangot adva, használható, gyakorlati tudással folytatja napi tevékenységét, a jövőben nagyobb hangsúlyt helyezve a kommunikáció részterületeinek behatóbb megismerésére is.
A CivilKomP '04 "Civilek a kommunikációs pályán" címmel sikeresen megrendezett második civil közéleti találkozó elsősorban a civilszervezetek kommunikációs kapcsolatainak építését és gyakorlati ismereteinek bővítését igyekszik elősegíteni. A CivilKomP szakmaiságát, sikereses lebonyolítását a védnökök, szakértők, levezető elnökök, a szekcióvezetők, az előadásokra, vitaindító hozzászólásokra felkért szaktekintélyek, valamint a támogatók biztosítják.
A rendezvény hagyományteremtő kísérő eseményei, kiadványa
- "Új hangok a hirdetésekben" címmel meghirdetett TCK kampányelem web-kiállítás a Civilkomp portálon
- Esti CivilKOMP partner party a Budapest Konferenciahajón
- CD kiadvány - a két nap eseményeit összefoglaló CivilKomP "tanulmánykötet"
Dr. Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter, aki személyes jelenlétével is igazolta a Civilkomp törekvéseit, időszerűségét, fontosnak tartja a hazai TCK - benne a nonprofit marketing és az adományozási kultúra - fejlődését és a civil kurázsi erősödését.
Dr. Bódi György igazgató (Esélyegyenlőségi Kormányhivatal) Ferling József elnök (MPRSZ) Tonk Emil ügyvezető alelnök (MMSZ) személyükben vállaltak szakmai védnökséget a kezdetektől azért, hogy a CivilKomP évről-évre fejlődjön, felvállalva a TCK területeinek megismertetését, országos koordinálását, a kommunikációs célú forrásokhoz való hozzájutás lehetőségeinek kiaknázását, a hatékonyabb társadalmi célú kampányok megvalósulását.
Mindezen célok elérését, a civil szervezetek megbízható, szakmai kapcsolatainak bővítését a CivilKomP weboldalon és a készülő összefoglaló CD kiadványban az Önök részvételével új menüpont - "VIRTUÁLIS TCK ÜGYNÖKSÉG" létrehozásával kívánjuk segíteni. Ajánlatunk a kiemelt szponzori támogatásra és az "1 hét az 1%-ért" címmel rendezett szemináriumhétre is vonatkozik.
A CivilKomP szervezői folyamatosan - két konferencia közötti időszakban is - igyekszik a civil szektor segítségére lenni a kommunikációs kapcsolatok építésben, a kommunikációról való tudás terjesztésében. Első ilyen esemény tervezett címe: "1 hét az 1%-ért" címmel rendezett szemináriumsorozat. Meghívást kapnak a "Virtuális TCK ügynökségében" résztvevői partnereink prezentációra, cégük megismertetésére. Program: marketing, pr, reklám, média, retorika, üzleti kommunikáció, viselkedéskultúra
Szakmai érdeklődésére és a CivilKomP '04 CD-n valamint - az 1%-os kampányidőszakra továbbfejlesztett - weboldalon való részvételére számítunk. Bővebb információval készséggel áll rendelkezésre: Szigeti Boglárka szervező asszisztens 30/359-6368