Hogyan érheti el egy civil szervezet hogy több pénzügyi támogatója legyen és nagyobb sajtója?
A civil közélet második találkozója
2004. október 8-9. Parlament, Budapest
Szeptember van. A hónap végén minden civil szervezet, nonprofit alapon működő intézmény életében egy fontos időszak lezárul. Szeptember végén, október elején már ismerik az idei év adózóinak szándékát, rendelkezésük értelmében adóforintjaikból odaítélt támogatási összeg nagyságát.
Ebben az időszakban minden érintett civil szervezet - a megismert eredmény alapján - értékeli az elmúlt 1%-os kampányidőszakban kifejtett kommunikációs munkája hatékonyságát. Elemzi mi volt jó, mely elemeken szükséges javítani.
Az értékelési időszak egyben felkészülést jelent a következő évre, azon belül az 1%-os kampány megtervezésére, a szükséges erőforrások megteremtésére, támogatók, szakmai közreműködők megnyerésére. A marketing munka a nonprofit szektor számára is napi tevékenység kell legyen, hiszen az NCA (Nemzeti Civil Alapprogram) által is ösztönzött célok egyike, hogy az adózók, adományozók részéről odaítélt összeg évről-évre növekedjen. A hatékony kommunikációs tevékenység egyre lényegesebb kérdés a nonprofit szervezetek saját megítélésében is. A TCK (társadalmi célú kommunikáció) területén való térnyerésüket fontosnak tartják, ehhez azonban szakmai kapcsolatokra, anyagi forrásokra van szükségük.
Annak érdekében, hogy javuljon a civilszervezetek kommunikációs munkája
egyfelől szakembereket érdemes alkalmazni, velük együttműködve tervezni kell a marketing költségeit, növelni szükséges az e területre fordított összegek nagyságrendjét
másfelől nagyobb teret kell biztosítani a médiumok műsorszerkezetében a társadalmi célú, közhasznú, közösségfejlesztő témák feldolgozására, mindezek mellett emelni kell a társadalmi célú hirdetések megjelenéséhez szükséges időkeretet a reklámfelületekben.
- Fokozható-e az 1%-os kampányok hatékonysága? Van-e elég médiafelület a civilügyek számára?
- Miben segíthet az Internet kínálta felület és az Internetmarketing "tudománya"?
- Hogyan látják a civilpolitikusok, a hazai a civil szektor képviselői és a kommunikációs szakemberek a nonprofit kommunikáció helyzetét, fejlődésének szükségszerűségét?
- Kapnak-e szerepet a pr-, marketing-, médiaszakemberek a civil ügyek nyilvánosságra segítésében?
- Van-e lehetőségük közreműködni abban, hogy a nonprofit szervezetek képviselőinek hitelessége, munkájuk eredményessége növekedjen és ezáltal nagyobb visszhangot kapjanak azok a kezdeményezések, amelyekkel a civilek folyamatosan szolgálják a közjót?
A kérdésekre igyekszik válaszokat kínálni, hiteles, fontos szakmai kapcsolatok építéséhez színteret biztosítani a CivilKomP "Civilek a kommunikációs pályán" címmel szervezett kétnapos konferencia, amelynek keretében
2004. október 8-9. között Budapesten, a Parlamentben
második alkalommal találkoznak a hazai civil közélet szereplői
A TALÁLKOZÓ KÖZVETLEN CÉLJA
- ráirányítani a figyelmet a hazai civil társadalom kommunikációs igényeire
- segíteni a kommunikációban nélkülözhetetlen korrekt, szakmai kapcsolatok épülését
- lehetőséget kínálni arra, hogy a civil szektor vezetői, a kormányzati civilprogram képviselői, kommunikációs szakemberek, jogi- és médiaszakértők, valamint újságírók felvázolják a hazai TCK helyzetét és megvitassák a fejlődés lehetőségeit
- törekedni - közvetlen célján túl - a széles társadalmi közfigyelem felkeltésére, az adományozási kultúra fejlődésére
A KONFERENCIA PLENÁRIS FELVETÉSEI (részletes program www.civilkomp.hu)
- Európai Uniós helyzetkép. Tapasztalatok, fejlődés irányai, az együttműködés lehetőségei
- "Kormányzati civil stratégia" A NCA-hoz kapcsolódó kollégiumok, pályázatok ismertetése
- A társadalmi célú kommunikáció létjogosultsága, TCK terminológiák
- Marketingkommunikáció szerepe a civil értékek közvetítésében
- Az önkéntesek és közéleti személyiségek szerepvállalása a civilek munkájában a pr tükrében
- Adótörvények által elérhető támogatások
- A nyilvánosság új eszköze az Internet. Webmarketing lehetőségei
SZEKCIÓTÉMÁK
- A nonprofit kommunikáció - PR a gyakorlatban
- "Új hangok a hirdetésekben" Hatékony nonprofit kampány kritériumai
- A szakmai végzettség szerepe a civil munkában. Szakirányú oktatás, továbbképzés
KÍSÉRŐESEMÉNYEK
- SZAKMAI WORKSHOP A konferencia helyszínén idén is közvetlenül választ kaphatnak kérdéseikre, építhetik szakmai kapcsolataikat a nonprofit szervezetek, társadalmi intézmények, amelynek a novembertől induló 1%-os kampánytervezésben már közvetlen hasznát is vehetik, mert reklám-, marketing, PR, média-, Internet és nonprofit jogi témákban kaphatnak tanácsokat.
A szakmai tanácsadás folytatódik a konferenciát követően is a civilkomp.hu-n indított "Fórum"-on.
- KIÁLLÍTÁS Folytatódik az "Új hangok a hirdetésekben" címmel szervezett nonprofit kampányelemek (plakát, film) bemutatója, amely az elmúlt években megvalósult TCK kampányokból ad ízelítőt. A kiállításnak idén felületet biztosít a civilkomp.hu weboldala, ahová a civilszervezetek és partnereik tölthetik fel a megadott technikai szempontok alapján az elmúlt időszakban bonyolított kampányaik képeit, TV spotjait.
A TCK web kiállítás képei megtekinthetők lesznek a helyszíni kivetítőn és folyamatosan a www.civilkomp.hu /Új hangok... menüpontban.
- ESTI CIVILKOMP kötetlen beszélgetés, kapcsolatépítés - "CivilKomP Partner Party" - 2004. évtől hagyományteremtő szándékkal hajón kerül megrendezésre október 8. 18.00 - 21.00 óráig
BŐVEBBEN
A kommunikáció - manapság gyakran használt kifejezés -, szerteágazó részterületeit, a terminológiák gyors változásait azonban még a szakemberek is csak folyamatos tanulás, rendszeres továbbképzés és tudományos kutatások eredményeinek tanulmányozása révén képesek megismerni.
A forprofit szféra napi tevékenységében, üzleti céljainak megvalósításában kulcsszerepe van a marketing-kommunikációnak.
Mi jellemzi a civilintézményeket? Milyen forrásból, ki végzi a civilszervezeteknél ezt a munkát, ki szervezi a sajtót, ki ad nyilatkozatot, egyáltalán milyen munkamegosztás van az alapítványoknál, egyesületeknél, közalapítványoknál, szövetségeknél és más civilszervezeteknél a kommunikációs feladatokban? Hogyan viszonyul a hazai pr, marketing, média és reklámszakma, valamint a közéleti személyiségek a civil értékek közvetítéséhez?
A törvény adta lehetőség óta egyre élesebb "versenyhelyzet" alakul ki az 1%-os kampányidőszakban. A hazai több ezer civil szervezet mindegyike hallatni szeretné hangját, célba szeretné juttatni "üzenetét", ismertetni akarja célkitűzéseit és működéséhez, létéhez nélkülözhetetlen anyagi forrásokat igyekszik megteremteni, támogatókat kíván megnyerni.
Tehát a médiumoknak jelentős szerepük van a civiltörekvések megismertetésében, a lakosság érdeklődésének felkeltésében és táplálásában. A támogatók és a támogatottak közötti bizalom erősítésében. Az értékek felismerése és elfogadtatása a kommunikátorok legfontosabb küldetésének mondható.
Ismeretes, hogy a médiatörvény jelenleg nem szabályozza a "TCK"-t. Feladata lehet-e egy szakmai konferenciának az esélyegyenlőség biztosítását szolgáló irányelvek megfogalmazása?
A CivilKomP konferencia közvetlen célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a hazai civil társadalom tevékenységére, létükkel, működésükkel összefüggő kommunikációs igényeikre, nehézségeire. Egyben lehetőséget kínál arra, hogy a civilszektor vezetői, a kormányzati civil alapprogram képviselői, kommunikációs szakemberek, jogi- és médiaszakértők, valamint újságírók felvázolják a hazai nonprofit kommunikáció helyzetét, a TCK - országosan szükséges - koordinációjának megvalósítását, egyben megvitassák a változás lehetőségeit.
A hazai adományozási kultúra javításában is szükséges lépéseket tenni, ehhez azonban szintén szükséges a környezet tájékoztatása arról a tevékenységről, amellyel egy-egy szervezet a közjót szolgálja. Rendszeresen - nemcsak időszakosan - kell hírt adni munkájáról, ezzel egyben véleményt formálhat, alakítani tudja a közvéleményt. Erre vonatkozó felvetéseket is tartogat az idei Civilkomp, mert tudomásunk van arról, hogy a MTV új műsorstruktúrája kialakításában kiemelt figyelmet fordít a hazai civil szféra információinak eljuttatásra, terveik között szerepel "civil ügyeket, programokat" bemutató sorozat műsorra tűzése.
A konferencia programban résztvevő hazai szaktekintélyek előadásai, illetve a szervezési időszakban - civil és kommunikációs területről - érkezett vélemények, ajánlások egyaránt rámutatnak, hogy a marketing, a reklám, a média, a PR tevékenységek mind-mind szakmai hozzáértést, rátermettséget igényelnek. Kommunikálni lehet, de nem éri meg "önkéntes alapon". Ezt a munkát nem érdemes csupán jó szándékból, "valahogy" végezni. Profizmus kell hozzá. Csak az térül meg. Mecénásokat, támogatókat mindehhez azonban érdemes keresni, hiszen számos példa igazolja, hogy társadalmi ügyek iránt elkötelezett szakemberek személyes munkájukkal, kapcsolataikkal, közéleti személyiségek "arcukkal", jelenlétükkel támogatnak, felkarolnak jó civilügyeket.
Szakmai körök és laikusok egyaránt hasonlóan vélekednek: A civil szervezetek legfontosabb lételeme a nyilvánosság. Ehhez folyamatos kommunikációra van szükség. A jól megfogalmazott célok ismertetéséhez médiafelület kell, kapcsolatok kellenek. Fontos a szakmai muníció és sok esetben kívánatos a társadalmi kampányokban az ismert személyiségek jelenléte.
A CivilKomP a gyakorlati tudás, tapasztalatcsere, a párbeszéd, a kapcsolatok építésének színtere. A TCK fóruma.
Fővédnök:Dr. Göncz Kinga esélyegyenlőségi tárcanélküli miniszter
Szakmai védnökök
Dr. Bódi György igazgató Esélyegyenlőségi Kormányhivatal Civil Kapcsolatok Igazgatósága
Ferling József elnök Magyar Public Relations Szövetség
Tonk Emil ügyvezető alelnök Magyar Marketing Szövetség
CivilKomP szakmai partnerei: Esélyegyenlőségi Kormányhivatal, Informatikai és Hírközlési Minisztérium, Magyar PR Szövetség, Magyar Marketing Szövetség, SANSZ, RG Stúdió, Civilrádió, CTF, Nonprofit Médiaközpont Alapítvány, MÚOSZ, BSZF
Az október 8-9. között elhangzó előadások és szekciótémák között számíthatnak a résztvevők főként a támogatásokat érintő adózási szabályok, valamint az NCA kommunikációs tevékenységet segítő kollégiumainak, támogatási lehetőségeinek ismertetésére, valamint a kommunikációs szakemberek, hazai médiatulajdonosok véleményére, civilek munkáját segítő ügynökségek tevékenységének bemutatására. A konferencia felvetet továbbá emberi erőforrás-gazdálkodással kapcsolatos kérdéseket, mert a civil intézmények vezetőjét is érdekli a humánterület, a képzés, a szervezetfejlesztés lehetőségei, összevetések a forprofit HR tevékenységgel. Meghirdetésre kerülnek nonprofit kommunikációs munkát ösztönző díjak a tervezett esti hajóprogramon.
Résztvevők: a civilszektor vezetői, marketing-, pr-, reklám- és médiaszakemberek, valamint a civil (ön)kormányzat képviselői, a hazai civil közélet szereplői
Bővebb információ: www.civilkomp.hu E-mail: info@civilkomp.hu és humanprogram@axelero.hu
Interjúszervezés: HR&PR Humán Programiroda Civilkomp Szervezés T/F: 1/323-1111, 323-1110
Dr. Mérő Éva 30/647-9030